Tomszk bejegyzései 
Mindössze tíz percet kaptam a múlt heti bajnokin, ám mégis nagyon boldog voltam, hiszen régóta nem léphettem már pályára. Ráadásul győztes csapatba szállhattam be. Érdekes volt a Szamara–Tomszk mérkőzés, ugyanis a hazaiak nem mindennapi öngóllal szereztek vezetést, de nagyon ügyesek voltak a srácok és végül megnyertük a mérkőzést 3–2-re.
Összejött tehát a győzelem, amire nagy szükségünk volt, hiszen ahogyan arról előző alkalommal is írtam, öt nehéz találkozó vár ránk a következő hetekben: a Szpartak Moszkvával, a Dinamo Moszkvával, a Zenittel, a Lokomotiv Moszkvával és a CSZKA Moszkvával találkozunk.
Igazából nem tudom, mennyire lehetek bizakodó a saját sorsomat illetően. A Szaturn elleni teljesítményemmel (egy jó lövésem azért volt, még ezalatt a rövid idő alatt is), és a heti edzésmunkámmal remélem sikerül meggyőznöm az edzőmet. Bízom benne, hogy újra a keretben leszek vasárnap. Érdekes hogy még a sérülésem előtt éppen a Szpartak Moszkva ellen játszottam utoljára egy hazai találkozón. Most egy kora délutáni mérkőzésen fogadjuk majd a moszkvaiakat, minden bizonnyal jó időben és száraz pályán. Már jócskán olvad ugyanis a hó, napok óta 5-6 Celsius fok körül van a hőmérséklet és száraz az idő.
Nem csak azért voltam boldog a héten, mert nyert a csapat. Ami a legfontosabb, hogy megérkezett a családom Tomszkba, így végre megtelt élettel a lakás és ezzel együtt a Szibériában töltött napjaim.
Biztos nem örül ennek Gaál Miki, de nagyon szeretnénk győzni csapata ellen. Tényleg minden lehetőség adva van itt klubnál, mindent megtesznek, hogy csak a labdarúgásra koncentráljunk, de az eredmények nem a legjobbak… Kellene már egy győzelem, és jót tenne a csapatnak, ha a szünetre egy szép siker után mennénk.
Sajnálom, hogy Miki nem játszhat. Úgy tudom, sérülése miatt nem utazik el a csapattal, pedig vártam a vele való találkozást.
Mivel kánikula van, elég késő délután edzünk. Szokatlan időpontban, este 6-kor kezdődik a tréning és egy minutummal sem tart tovább 90 percnél. Ebben nagyon precízek ennél a klubnál.
Úgy vettem észre, hogy az itteniek szeretnek sokáig pihenni. Bár Szibériában vagyunk, ezért furcsán hangzik, de kicsit délies mentalitásúak az emberek. Nem idegeskednek sokat, végtelenül nyugodtak. Könnyen veszik az életet.
Nekem kicsit furcsa, hogy ennyire későn edzünk, mert világéletemben délelőtt tréningeztem, és a délutánom meg az estém volt szabad. Persze annyira nem bánom, hogy nem a tűző napsütésben, 30 fokban készülünk.
A város lakói kimenekülnek a szabadba, élvezik a jó időt. A lányok topban és szoknyában szaladgálnak, sokan mennek a tópartra henyélni, meg a parkba piknikezni. Láthatóan kihasználják a jó időt, mert azért errefelé rövid ideig van nyár.
Jómagam egyelőre a családdal még nem merek nagyon fürdőzni menni, mert kicsi még a lányom, de rengeteget sétálunk, és sokat vagyunk a jó levegőn. Mindig másfelé sétálunk, de elég hamar bejártunk Tomszkot, persze ez nem olyan nagy város, mint Moszkva, de én ezt egyáltalán nem bánom. Egy család számára épp ideális ez a hely.
A hétvégén amennyire csak tudtam, figyelemmel követtem a világbajnoki selejtezőket. Kár, hogy a portugálok az utolsó pillanatban megszerezték a győzelmet az albánok ellen, mert a döntetlennel még messzebb kerültek volna tőlünk. Így is jó pozícióból várjuk az őszi folytatást, saját kezünkben a sorsunk. Ha rám is számítanának, mindet megtennék a minél jobb szereplésért, de erre addig nem is számítok, míg nem bizonyítok Tomszkban.
Mindenesetre innen is izgulok a magyar csapat sikeréért, és nagyon szurkolok nekik. Ráférne a magyar labdarúgásra egy nagy siker és részvétel egy nagy világversenyen.
Néhány perc erejéig a pályán voltam a Szpartak Moszkva elleni 1–1-es döntetlen alkalmával. Természetesen nem egyik napról a másikra térek vissza. A betegségem után most már utolértem magam, jó erőben vagyok.
Nincs rossz érzésem amiatt, hogy taktikai jellegű csere voltam, mert nagyon együtt volt a csapat. Remekül játszottunk, és jó eredménynek számít a döntetlen a Szpartak Moszkva ellen. A hétvégén az utolsó előtti helyen álló Szaturnhoz utazunk Moszkvába, és remélem, ezúttal már több szerepet kapok.
A család is kilátogatott a vasárnapi mérkőzésre, azonban a pályán már nem láttak, mert iszonyatos zivatar kezdődött, ezért hazasiettek. Azért jó érzés volt számomra, hogy láttam a kislányomat, az öt hónapos Franciskát.
Egyébként nemsokára hazautazunk, ugyanis a válogatott mérkőzések miatt május 30. után csak június 14-én lépünk pályára. Túl sokat nem leszünk Magyarországon, mindössze négy napot tudunk itthon tölteni.
A betegségem után most már teljes értékű munkát végzek, a keretben benne voltam, ám nem kaptam szerepet az első csapatban. A második együttesben az első 45 percben játszottam, akkor még 0–0 volt, a vége 3–0-s vereség lett.
A Kazanynak remek csapata van, ezt eddig is tudtam. Nem véletlenül vezetik a bajnokságot, saját szememmel is meggyőződhettem, hogy milyen nagyszerű körülmények között készülhetnek Tatárföldön. A vereséget nem számítva amúgy tetszett a város, a stadionjuk is fantasztikus.
A héten azért dolgozom, hogy visszakerüljek a kezdőcsapatba. Nyilván külföldiként sokkal többet kell tennem, nem ugyanaz a helyzet, mint otthon, itt jobban kell produkálnom. Egyelőre még nem tudom, milyen szerepet szán nekem az edzőm, de én igyekszem meggyőzni arról, hogy a kezdőcsapatban a helyem vasárnap.
Amiért nem tudok kiborulni semmin, az azért van, mert most már itt van velem a kis családom. A feleségem, Barbi, valamint a lányom, Franciska a múlt héten megérkezett Tomszkba egy izgalmas utazás után.
Nem is tudom, Barbara hogyan oldotta meg az átszállást. Biztos volt nála varázspálca vagy ilyesmi. A hasán volt a baba, a hátán egy pelenkázótáska, a kezében pedig két bőrönd…
Remélem, utoljára fordult elő, hogy egyedül utaztak ilyen messzire. Szerettem volna, ha együtt jövünk, de sajnos erre nem volt mód.
Le a kalappal a családom előtt is, valamint az itteniek hozzáállása előtt is. Amint kinyitom a számat, teljesítik a kérésem. Amikor Barbiék megérkeztek, küldtek egy kisbuszt sofőrrel, és jött a tolmács is segíteni.
Sajnos csak ezen a héten kezdtem el az edzéseket, két teljes hetet ki kellett hagynom, mert kétfélé vírust is találtak a szervezetemben, ami megtámadta a pajzsmirigyemet.
Igazából az adott ijedtségre okot, hogy négy napig lázam volt, és nem akart lemenni. Le a kalappal az orvosok előtt, mert nagyon alaposan megvizsgáltak, komolyan vették a betegséget. Azt gondolom, hogy ez a jobbik eset, inkább kicsit túlbuzgók legyenek, mint olyanok, akik nem törődnek a játékossal. Rengeteg vért vettek tőlem, sok vizsgálat volt, de legalább vizsgáltak.
Csak akkor kezdtem el az edzéseket, amikor már biztossá vált, hogy nem lehet semmi bajom. Így három bajnokit és egy kupameccset hagytam ki. Most már újra edzésben vagyok, és remélem, sikerül végre az áhított gólt megszereznem, amellyel fel tudom hívni magamra a figyelmet.
Mint már írtam, beköltöztem az albérletbe, az elmúlt két hétben csak azzal törődtem, hogy még otthonosabbá tegyem. Szerdától már a feleségem és a gyermekem is velem van végre.
Tanulok továbbra is oroszul, bár van még hova fejlődni, úgy érzem, egyre jobban megy a nyelv. Most már azért több mindent megértek, ha beszélnek hozzám. Lehet, furcsán hangzik, de tetszik nekem ez a nyelv…
Egyébként sikerült magyar vonatkozást találnom Tomszkban! Mint megtudtam, Kun Béla dezertőrökből szervezett illegális alakulatot itt. A városban található Ulica Bela Kun, azaz Kun Béla utca, valamint Münnich Ferencről is neveztek el közterületet.
Más magyar kötődést egyelőre nem találtam, talán egy-két ember dolgozóként megfordult már itt – mint azt az egyik kommentelő is írta korábban –, de más nincs.
A betegség miatt nem is utaztam Moszkvába a többiekkel. Így nem játszom sem a szerdai kupameccsen, sem a hétvégi bajnokin az FK Moszkva ellen. Csak a tolmácsommal maradtam itt, Tomszkban, ő mindenhova elkísér és segít.
Egyébként beköltöztem a lakásba, amely tényleg minden igényt kielégít, ideális lesz a családom számára. Egyébként biztossá vált, hogy május 6-án érkezik a feleségem és a gyermekem, úgyhogy nem leszek tovább egyedül.
Jó lesz itt lakni, közel van a stadionhoz, a gyógyszertárhoz, és egy bolt is van mellettünk, úgyhogy semmiben sem lesz hiány.
Bízom abban, hogy a jövő héten már bekapcsolódom a munkába. Addig is, amikor többet tudok a betegségemről, és egy kicsit jobban leszek, hosszabb írással jelentkezem.
Egyébként a Kubany Krasznodar elleni nem volt könnyű meccs, gyakorlatilag végigbirkóztuk a találkozót. Volt néhány helyzet mindkét oldalon, a döntetlen reális eredmény a játék képe alapján.
Nekem is volt egy nagy helyzetem: egy alkalommal a kapus ütötte ki a fejesemet, éppen a csatárunk elé… Ő azonban két méterről nem tudott a hálóba találni. Talán ez volt a legnagyobb ziccer a találkozón.
Úgy érzem, hogy elégedettek a helyiek a szezonkezdettől, nagyon szeretik itt a focit, és mivel Tomszk kisváros, mindenki felismer minket, sokszor állítanak meg egy közös fotózásra. Négy pontunk van eddig, mivel legyőztük a CSZKA Moszkvát, most pedig egy hozzánk hasonló képességű csapattal játszottunk döntetlent – idegenben! Persze van még javítanivaló, de erre a következő fordulókban jó lehetőség kínálkozik, most szombaton például itthon játszunk, aztán két moszkvai mérkőzés jön, előbb a kupában, majd a bajnokságban játszunk az FK Moszkva ellen.
Néztem a tévében a Zenit–Amkar Perm meccset. Igazából az eredmény nem érdekelt annyira, inkább azért szurkoltam, hogy pályára lépjen Huszti Szabolcs vagy Gaál Miklós. Sajnos, egyikük sem játszott… Azért nagyon drukkolok, hogy beverekedjék magukat a kezdőcsapatba!
Szintén szurkolok a Vasasnak innen, de sajnos nem sok mindent tudok tenni a csapatért… Szomorúan hallottam a hétvégi 3–0-s paksi vereségről. Igyekszem követni az eseményeket, az osztályzatokat figyelem, ki hogyan játszott. Sajnálom, hogy nem tudok segíteni korábbi csapatomon, csak szorítani tudok innen értük…
Egyre többet utazom Oroszországban, és szinte mindenhol kellemes csalódást ér. Krasznodar is teljesen tiszta, európai város. Bevallom, én is sokkal rosszabbra számítottam, ám mindenütt jó értelemben vett meglepetés ért.
A hozzászólók is faggattak arról, nem játszanék-e szívesebben a Bundesligában? Érdekes kérdés, ugyanis korábban az volt az álmom, hogy német csapatba igazoljak. Persze még nem mondtam le róla, hiszen azzal nem hiúsult meg semmi, hogy Tomszkba igazoltam.
Úgy gondolom, hogy a Premjer-Ligából jobban ki lehet tűnni, és az is pozitívum lehet, ha látják, hogy szerepeltem egy orosz élvonalbeli csapatban.
Oroszországban jól érzem magam, itt akarok bizonyítani, erősödni, majd a későbbiekben egy még jobb együttesbe igazolni!
