Rosztov bejegyzései

2010. márc. 9. 9:44 - írta NemethNorbert


Kezdetét veszi az orosz bajnokság, a hétvégén Rosztovba megyünk. Úgy néz ki, hogy az első két-három meccsen még nem leszek a keretben. Szerencsére nem sürgetnek az itteniek, majd ha száz százalékos állapotban leszek, akkor küldenek pályára. Nincs már probléma a térdemmel, de azért óvatosnak kell lenni.

Nem lesz könnyű dolgom, de úgy érzem, vissza tudom verekedni magam a kezdőcsapatba. Annyiban lesz nehezebb a feladatom, hogy több nem orosz játékos is érkezett a Tomszkba, ezért valószínűleg csak az ő helyükre állhatok majd be. Eddig nem sok külföldi volt a csapatban, így erre nem kellett figyelni, de ebben az évben már másként lesz…

Az előző évben sokat panaszkodtam, a klubom anyagi helyzete sem volt rendben, ráadásul meg is sérültem… Most már minden rendben van a klub körül, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Rendeződtek az anyagi problémák, és jó kis közösség alakult ki. Bennem pedig óriási bizonyítási vágy dolgozik, és minél több lehetőséget szeretnék kapni az idén.

Edzésen a Tomszknál

(Jó a közösség és a hangulat a Tom Tomszknál)

A tolmácsommal Moszkvában

(A tolmácsommal, "Zsenyával" Moszkvában)

Természetesen nyomon követem a hazai történéseket: a válogatott oroszok elleni meccsét is láttam, valamint figyelem a Vasas szereplését. Korábbi csapatom helyzete sajnos nem túl megnyugtató, a Nyíregyháza elleni vereség miatt bosszús voltam. Nem is emlékszem, volt-e olyan korábban, hogy kettő nullás vezetésről kaptunk ki…

Sajnáltam, hogy a válogatott nem nyert Oroszország ellen, mert nem volt messze a győzelem. Úgy láttam, hogy azok futballoztak jól az ellenfélnél, akik játékban vannak, a többieken még érződött a meccshiány. Itt nem sokat beszéltem az orosz csapattársakról a meccsről, mivel a múlt héten a külföldiekkel találkoztam csak, őket pedig nem érdekelte a magyar–orosz mérkőzés… A közvélemény pedig szerintem kicsit csalódott a focicsapatban a szlovénok elleni vereség miatt, így most nincs akkora láz a válogatott kapcsán.


 
 
4,6 (5)
Jelentkezz be a szavazáshoz!