2009. márc. 24. 15:17 - írta NemethNorbert Amikor március elején elutaztam Oroszországba, még nem tudtam, mennyi időt töltök itt.
Végül nem három nap lett belőle, hanem több mint három hét. A héten hazarepülök, de csak néhány napra, ugyanis vízumot kell intéznem. Rám is fér a hazautazás, ugyanis amikor bepakoltam, nem hosszú távra terveztem. Persze azóta mindent megkaptam, amire szükségem lehet, de mégis vannak dolgok, amelyeket szívesen magammal hoznék otthonról.

Múlt hét péntek óta Moszkvában készülünk, a Luzsnyiki Stadionban edzünk, ami azért nem kis élmény számomra. Moszkva egyébként óriási város, hatalmas épületekkel, és mint egy nagyváros általában: koszos és büdös. Eddig azt gondoltam, hogy Budapest nagyváros, kosszal és nagy szmoggal, de Moszkva ennél sokkal brutálisabb…

Érdekesség, hogy ha valahová el akarok jutni, akkor nem kell taxira várni, ugyanis bárkit le lehet inteni, és valamennyi pénzért odavisznek, ahová akarom. Gondolom, ők is keresni akarnak egy keveset, és nem bánják az alkalmi taxizást.

Nyilván Tomszk egészen más lesz, már nagyon kíváncsi vagyok rá! Azt mondják, hangulatos kis város.

De hogy írjak a fociról is: jó érzés volt Tomszk-futballistának lenni a CSZKA Moszkva elleni hétfői győzelem után. Nagyon elfáradtam, de megdicsértek a mérkőzés után, ami persze jólesett. Ismét kezdő voltam, és ezúttal csak az utolsó nyolc percre cseréltek le, mert kaptam egy rúgást, ami hátráltatott a játékban.

Az első gól előtt, rögtön az első percben kapura íveltem a labdát, melyet a kapus szögletre mentett, majd ebből a szögletből született a Tom Tomszk győztes találata. Korán szereztük, és bár később kerültem ziccerbe is, a CSZKA-nak volt sokkal több helyzete, életveszélyes volt a kapunkra.

Ám a játékosai nem tudtak mit kezdeni a tömörülő védelmünkkel, és ez elkeserítette őket. Görcsössé váltak, mi pedig így meg tudtuk őrizni a korán szerzett egygólos előnyünket.

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat az előző írásomhoz! Olvastam, hogy többen szívesen látnának újra a Vasasban, ami igazán megtisztelő. Természetesen figyelem az otthoni eseményeket, így tudom, hogy volt együttesemnek nem megy valami jól a tavasszal. A magam részéről mindig küldök SMS-t Mészöly Gézának (sok sikert kívánok, ami eddig sajnos nem jött be…), meg ahogy csak tudok, üzenek a csapatnak. A folytatásban is nagyon drukkolok nekik, hiszen mindig is fontos lesz számomra a Vasas. Csodálatos három és fél évet töltöttem el ott, és rengeteget köszönhetek ennek az egyesületnek.

Borzasztó volt hallani, hogy mi történt Breyer Zolival, akivel természetesen, mint minden Vasas-játékosnak, remek volt a kapcsolatom. Nehéz erről bármit is írni, szörnyű lehetett donorra várni, aztán, amikor látszott, hogy nincs remény, csak várni a halált…

Isten nyugosztalja a Vasas „hangját”, ahogy sokan emlékeznek rá!

 
 
4,2 (6)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 18. 13:18 - írta NemethNorbert Először is köszöntöm minden olvasómat, örülök, hogy nekem is van lehetőségem blogolni a fanzone.hu oldalon. Igyekszem mindenről beszámolni, ami történik velem Oroszországban, megmutatni, milyen az élet Szibériában, és milyen érzés itt futballistának lenni.

Egyelőre még nem jártam Tomszkban, ugyanis a hideg időjárás, valamint a hatalmas távolságok miatt egyszerűbb volt „albérletbe” költöznünk, Pjatigorszkba. Gyakorlatilag edzőtáborban vagyunk, amióta idekerültem – kicsit olyan katonaság-feelingje van az ittlétnek.

Persze nem olyan nagy a kötöttség, 9-től van reggeli, mármint annak, aki akar reggelezni. Nem kell pontosan megjelenni, és nagy közös étkezesen részt venni. Utána pedig szólnak, hogy mikor van edzés. Igazából csak annyi változatosság van a napjainkban, hogy vagy délelőtt, vagy délután edzünk…

Annak, hogy egy stadion szállójában lakunk, van előnye is: nagyon közel található a pálya, így csak ki kell sétálni egy folyósón, és nem kell buszozni a tréningre.

Nekem itt minden újdonság, a nagy távolságok, az emberek, de panaszra nincs okom. Nagyon megadják a módját mindennek, profik a körülmények. Szerencsére van tolmács, így angolul tudok kommunikálni, de minél előbb el akarok kezdeni oroszul tanulni. Nekem az már kimaradt az iskolai tanulmányokból, ám most szeretném elsajátítani a nyelvet.

A hideg időjárással nincs gondom, kifejezetten szeretem, igaz, ahol eddig jártam, ott 2-3 fok volt, nagyjából annyi, mint amikor eljöttem otthonról. Azt még nem tudom, a családom mikor jöhet utánam, de amikor kicsit jobb idő lesz, bizonyára már itt lesznek velem.

Nemsokára egyébként a világbajnoki selejtezők miatti szünet miatt hazamehetek egy hétre, és akkor láthatom őket, mert az utóbbi időben csak esténként, telefonon tudtam beszélni velük.

A hétvégén elkezdődött az orosz Premjer Liga, és csapatom, a Tom Tomszk 1–0-ra kikapott a Krilja Szovjetovtól. Az edzőm lecserélt az 54. percben, igazából nem tudom, miért. Kettős cserét hajtott végre, vagyis szerkezetileg is átalakította a gárdát, és talán frissebb embert akart játszatni. Mostantól azon vagyok, hogy bebizonyítsam, jobban jár, ha mindig kezdőként számít rám, és végig a pályán hagy engem.

Egyébként nem voltam ideges az első bajnokimon, nagyon fel voltam dobódva. Picivel erősebb volt az iram, mint az otthoni élvonalban, de úgy érzem, a magyar játékosok technikásabbak kicsit. Az oroszok viszont valamivel keményebb stílusban játszanak, és más ritmusban.

Fel kell vennem ezt a tempót, meg ezt a harcmodort, gyorsabban kell gondolkodom, és úgy érzem, akkor hasznára lehetek a csapatnak. Egy technikás játékos, ha elsajátítja ezeket a jellemzőket, nagyon sikeres lehet az orosz bajnokságban.


 
 
4,8 (12)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
« Elejére | Újabbak