Hosszú szünet után jelentkezem ismét bejegyzéssel, hiszen sérülésem miatt több hónapig nem futballozhattam. Januártól viszont ismét csapatommal, a Tom Tomszkkal készülök és egy sokkal jobb évben reménykedem, mint a tavalyi volt. Persze, nem lesz nehéz túlszárnyalni, hiszen az előző év katasztrofális volt számomra.

Jelenleg Törökországban edzőtáborozik a csapatom, én is együtt tréningezem a többiekkel, de a felkészülési meccseken még nem játszhatok. Még óvatos vagyok, nem akarok kapkodni és szerencsére a klubnál is türelmesek velem. Tulajdonképpen van még időm, hiszen március közepén kezdődik csak a bajnokság, addigra kell százszázalékos állapotban lennem. Az se baj, ha nem az első fordulóban térek vissza, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjek.

A télen háromszor két hétre utazunk Antalyába edzőtáborozni, majd Szocsi lesz az utolsó, edzőtábort jelentő állomás a bajnoki rajt előtt. Jelenleg épp a második „turnus” tart, az első két hétben csak futóedzéseink jelentették a programot, az alapozásé volt a főszerep.

Napi két edzést tartanak nekünk az edzők, most már a labdás gyakorlatokon is részt vehetek, illetve az egymás közti játékba is beszállhattam, de csak óvatosan. Az orvosok folyamatosan figyelnek pulzusmerővel meg a műszereikkel, akkor is, amikor nincs edzés. Úgyhogy tényleg csak azzal kell foglalkoznom most, hogy rendbe jöjjek!

Sok időt hagytam ki, de hála az orvosoknak, Fazekas Dénesnek, Abkarovits Gézának és Sinkó Judit gyógytornásznak, most már remekül érzem magam. Jó volt újra edzeni, mintha most kezdtem volna a futballt, annyira jó volt focizni a hosszú szünet után.