Hosszú szünet után jelentkezem ismét bejegyzéssel, hiszen sérülésem miatt több hónapig nem futballozhattam. Januártól viszont ismét csapatommal, a Tom Tomszkkal készülök és egy sokkal jobb évben reménykedem, mint a tavalyi volt. Persze, nem lesz nehéz túlszárnyalni, hiszen az előző év katasztrofális volt számomra.
Jelenleg Törökországban edzőtáborozik a csapatom, én is együtt tréningezem a többiekkel, de a felkészülési meccseken még nem játszhatok. Még óvatos vagyok, nem akarok kapkodni és szerencsére a klubnál is türelmesek velem. Tulajdonképpen van még időm, hiszen március közepén kezdődik csak a bajnokság, addigra kell százszázalékos állapotban lennem. Az se baj, ha nem az első fordulóban térek vissza, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjek.
A télen háromszor két hétre utazunk Antalyába edzőtáborozni, majd Szocsi lesz az utolsó, edzőtábort jelentő állomás a bajnoki rajt előtt. Jelenleg épp a második „turnus” tart, az első két hétben csak futóedzéseink jelentették a programot, az alapozásé volt a főszerep.
Napi két edzést tartanak nekünk az edzők, most már a labdás gyakorlatokon is részt vehetek, illetve az egymás közti játékba is beszállhattam, de csak óvatosan. Az orvosok folyamatosan figyelnek pulzusmerővel meg a műszereikkel, akkor is, amikor nincs edzés. Úgyhogy tényleg csak azzal kell foglalkoznom most, hogy rendbe jöjjek!
Sok időt hagytam ki, de hála az orvosoknak, Fazekas Dénesnek, Abkarovits Gézának és Sinkó Judit gyógytornásznak, most már remekül érzem magam. Jó volt újra edzeni, mintha most kezdtem volna a futballt, annyira jó volt focizni a hosszú szünet után.
)
Tényleg olyan jó ott? Nem hiszem, de sok sikert és remélem előbb utóbb huzamosabb időre is játszol majd, mert így előbb-utóbb megköszönik a munkádat.
Gyere vissza a VASASba.Mindenki rád vár!!!:)
Abkarovits Géza a legnagyobb térdmágus:D!!!
VASAS!!!
Engem is ö műtőt nagyon nagy ember!És nagyon jó orvos!
Jó fej ember a legjobb térdspecialista és engem is ő mütött!
engem szintén ő műtött, de az én térdem elég csúnya lett...nemtom mi volt a max amit ki lehetett hozni belőle, de ha ez, akkor király orvos tényleg:) amúgy...csak az maradt meg róla, hogy hatalmas nagy, és mindig féltem vizitkor, mert abban a kórházban minden orvos 2 méteres és 130 kiló...:)
Gyere Vissza a Vasasba Nagyon kellenél ! ! !
nem biztos hogy visszavennék..Mészőly még talán visszavette volna de Delacasa..
Vasasba gyere vissza :)