2009. aug. 4. 12:05 - írta NemethNorbert Bízom benne, hogy most már jobbra fordulnak a dolgok. A legfontosabb, hogy a családom megérkezett Tomszkba, ami nagyon boldoggá tesz. A csapatba, úgy néz ki, visszakerülök, a CSZKA Moszkva ellen 20 perc játéklehetőséget kaptam. Anyagilag is rendeződik a helyzet, bár egyelőre csak a szerződések terén van előrelépés, a bankszámlámon még nem látszik változás…

Sajnos a térdem továbbra is rakoncátlankodik, emiatt a héten több orvosi vizsgálaton is részt kell vennem. Ezeknek az eredményeit később tudom meg, de bízom benne, hogy nem nagy a baj. Számomra rendkívül fontos mérkőzés lesz a hétvégén, amelyen feltétlenül pályára szeretnék lépni. A reményeim szerint Huszti Szabolccsal felálló Zenit lesz az ellenfelünk, és bízom benne, hogy sikerül jó eredményt elérnünk. A találkozó esélyesei nem mi vagyunk, de miért ne sikerülhetne meglepetést szerezni?

Az egyik védekező középpályásunk besárgult a CSZKA ellen és nem játszhat a következő fordulóban, így némi átszervezéssel helyet kaphatnék a kezdőben, ha teljesen egészséges lennék. Azon leszek, hogy meggyógyuljak és tudjak edzeni a héten, mert nagyon szeretnék futballozni Husztiék ellen.

Jó lenne ezúttal is egy bravúr, de később még fontosabb meccsek jönnek. A közvetlen riválisok ellen játszunk, és hogy ne legyen gond a bent maradással, hozni kell ezeket a párharcokat.

Egyébként egyre jobban meg az orosz nyelv, a csapattársakkal már csak így kommunikálok, ami persze sokszor derültséget okoz, mert azért vannak még hibák a beszédemben…

A héten nagyon szurkolok majd a Debrecennek, örömteli, hogy idegenben nyerni tudott Észtországban. Azt viszont sajnálom, hogy a Haladásnak és az Újpestnek nem sikerült a bravúr. A Honvéd nehéz ellenfelet kapott, de azért reménykedem, hogy otthon sikerül meglepni a Fenerbahcét – igaz, nem könnyíti meg egykori csapatom helyzetét, hogy zárt kapuk mögött lesz a mérkőzés.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkék

család , CSZKA Moszkva , Huszti Szabolcs , Tom Tomszk , Zenit

Eddig 7 komment érkezett ()

  • 1.  ehune (Válasz erre)
    2009. 08. 04. 16:51

    szerinted mivel lepi meg a honvéd a fenert? tortával?

  • 2.  Forza Juve (Válasz erre)
    2009. 08. 04. 18:39

    Szedd össze most már magad Norbi, és harcolj a pályán a gólokért. Legközelebb már nem az anyagiakról akarok olvasni, hanem hogy hogyan zörgetted meg az ellenfél hálóját.

  • 3.  kisgera11 (Válasz erre)
    2009. 08. 04. 20:52

    Mindig csak az anyagiak...durván fogalmazva, én akár ingyen is eljátszanék egy orosz I. osztályban, nem állandóan a pénzemért sírnék, újoncként...

  • 4.  Krisz (Válasz erre)
    2009. 08. 05. 6:46

    Teljesen érthető, ha valaki aggódik a klubjáért. Az is érthető, hogy aggódsz a fizetésedért, mert bizony nem 15 km-re vagy otthontól és tényleg csak magadra vagy utalva. Mindenesetre próbáljon meg valaki úgy koncentrálni, hogy nem tuti, hogy holnap még elmehet a boltba vásárolni alapvető dolgokat a családnak.
    A Kispest meccse meg már fejben elment a sorsoláskor. Azok a lúzerek soha nem verik meg a Fener-t!!!!

  • 5.  Itsuki (Válasz erre)
    2009. 08. 05. 11:14

    istenem de gyökerek vagytok. Miért ne az anyagiakról? Ö is ember,vannak kiadásai ,csak bevételei nem... és ha kisgera te ingyen eljáccadozol a Premijer ligába,akkor hazamész mit fog enni a feleséged? jah,menjen ö pénzt keresni. iq harcosok...

    Remélem akkor tényleg kijutsz a hullámvölgyböl,és ugyancsak remélem hogy minnél többet tudsz a ppályán tölteni Husztiék ellen. Sok sikert!

    amugy a Kispeströl ki gondolná hogy egyeltalán megszoritaná a Fenert... Nem a Kispestel van a gond itt,ez a Fener a Steauát is oda-vissza elverte volna.... és a Honvéd csak 1 középcsapat az NB1be, Fradin és Lokin kivül nincs normális klubcsapatunk. (nem vok fradista mielött az gondolná valaki...)

  • 6.  kisgera11 (Válasz erre)
    2009. 08. 05. 12:58

    Mondtam, hogy durván fogalmazva INGYEN....nem értem miért nem lehet ezt érteni. Biztos, hogy valami csurran cseppen neki, csak az nem elég, azért írta múltkor is, hogy nincs fizu, stb.

    Majd ha azt olvasom, hogy : "fel vagyok háborodva, hogy a beígért pénz töredékét se képesek odaadni, nincs mit ennünk, hazamegyünk" akkor talán elhiszem. De addig ne sírjon már állandóan, minden bejegyzésben a pénz miatt...

  • 7.  Itsuki (Válasz erre)
    2009. 08. 05. 15:43

    ezért nem olvasom el az összeset,ezt is csak véletlenül olvastam...

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.