Mint korábban írtam, az idén nagyon erős a Tom Tomszk játékosállománya, éppen azért jelenleg annak is örülök, hogy tagja vagyok a keretnek, és érzem, számítanak rám. A csapat is jobban szerepel, azok az ellenfelek, amelyek tavaly simán győztek le minket, most alaposan megszenvednek ellenünk. Az igazi persze az lenne, ha aratnánk egy meglepetésgyőzelmet is.
A hétvégén a Zenit érkezik hozzánk, reményeim szerint Huszti Szabolccsal együtt. Szeretem az ilyen meccseket, éppen ezért nagyon sajnálom, hogy még sohasem jött létre találkozó a pályán más, Oroszországban játszó magyar légióssal. Gaál Miki például akkor volt sérült, amikor a Perm jött Tomszkba, én pedig akkor, amikor mi utaztunk hozzájuk…
Nagyon várom már a szombatot, úgy érzem, jó kis meccs lesz a Zenit ellen. Legalább egy pontra számítok, de szükség lenne a már említett bravúrgyőzelemre, ha oda akarunk érni a célnak kitűzött hatodik helyre.
Végezetül őszinte részvétemet szeretném kifejezni Varga Zoltán családjának. Nagyon megrendített a korábbi klasszis labdarúgó halála, aki nyolc hónapig az edzőm volt Győrben. Bár nem volt szoros a kapcsolatunk, rendkívül tiszteltem őt. Mindig bemutatta a gyakorlatokat, pedig közel járt a hatvanhoz… Beadásainál, lövéseinél csak néztünk, elképesztő technikai tudása volt, mindannyian megemeltük a kalapunkat előtte.
Furcsán hangzik, de várható volt, hogy a pályán fog meghalni, ugyanis mindig szívvel-lélekkel küzdött, hihetetlenül lelkes volt. Isten nyugosztalja!
Mindössze tíz percet kaptam a múlt heti bajnokin, ám mégis nagyon boldog voltam, hiszen régóta nem léphettem már pályára. Ráadásul győztes csapatba szállhattam be. Érdekes volt a Szamara–Tomszk mérkőzés, ugyanis a hazaiak nem mindennapi öngóllal szereztek vezetést, de nagyon ügyesek voltak a srácok és végül megnyertük a mérkőzést 3–2-re.
Összejött tehát a győzelem, amire nagy szükségünk volt, hiszen ahogyan arról előző alkalommal is írtam, öt nehéz találkozó vár ránk a következő hetekben: a Szpartak Moszkvával, a Dinamo Moszkvával, a Zenittel, a Lokomotiv Moszkvával és a CSZKA Moszkvával találkozunk.
Igazából nem tudom, mennyire lehetek bizakodó a saját sorsomat illetően. A Szaturn elleni teljesítményemmel (egy jó lövésem azért volt, még ezalatt a rövid idő alatt is), és a heti edzésmunkámmal remélem sikerül meggyőznöm az edzőmet. Bízom benne, hogy újra a keretben leszek vasárnap. Érdekes hogy még a sérülésem előtt éppen a Szpartak Moszkva ellen játszottam utoljára egy hazai találkozón. Most egy kora délutáni mérkőzésen fogadjuk majd a moszkvaiakat, minden bizonnyal jó időben és száraz pályán. Már jócskán olvad ugyanis a hó, napok óta 5-6 Celsius fok körül van a hőmérséklet és száraz az idő.
Nem csak azért voltam boldog a héten, mert nyert a csapat. Ami a legfontosabb, hogy megérkezett a családom Tomszkba, így végre megtelt élettel a lakás és ezzel együtt a Szibériában töltött napjaim.
Ahogy számítottam rá, nem voltam a keretben az első két fordulóban, így külső szemlélőként nézhettem a Rubin Kazany elleni meccsünket. A hétvégén már több esélyem lesz pályára lépni, hiszen több sérült is van a csapatnál, ráadásul legutóbb két kiállítás is sújtott minket. Persze nem ilyen áron akarok visszakerülni; teszem a dolgom becsülettel, és bízom benne, hogy az edzőm újra elővesz engem, s akkor majd bizonyíthatok.
Szombaton Szamarába utazunk és a gyengélkedő Kirilja Szovjetov ellen lépünk pályára. Mindenféleképpen nyernünk kell, mivel utána jön a nagy sorozatunk: gyakorlatilag öt hét alatt játszunk a Szpartak Moszkvával, a Dinamo Moszkvával, a Zenittel, a Lokomotiv Moszkvával és a CSZKA Moszkvával. Tekintve, hogy a Kazannyal már megmérkőztünk, hamar túl leszünk a nagycsapatokon.
Visszatérve a Rubin elleni meccsre: jól tartottuk magunkat, azonban a játékvezető kissé belenyúlt a mérkőzésbe, hazai pályán két csapattársamat is kiállította. Ennek ellenére nem játszott fölényben BL-résztvevő ellenfelünk. Egyébként azt gondolom, hogy a Kazanytól 1–0-ra kikapni nem szégyen.
Nagyon erős egyébként a keretünk és a közösség is kiváló. Nincsen széthúzás a csapatban, mindenki mindenkivel barátságban van.
Hatalmas, legalább egyméteres hó van Tomszkban. Most kezdett olvadni, ugyanis jelenleg kb. 5 fokra emelkedett a hőmérséklet. Mint az alábbi fotón is látható, a pályán a kapuk mögé lapátolták a havat, így kétméteres hótorlaszok között edzünk. Egyébként a nagy hó ellenére tökéletesek a körülmények, semmi okunk a panaszra.
Kezdetét veszi az orosz bajnokság, a hétvégén Rosztovba megyünk. Úgy néz ki, hogy az első két-három meccsen még nem leszek a keretben. Szerencsére nem sürgetnek az itteniek, majd ha száz százalékos állapotban leszek, akkor küldenek pályára. Nincs már probléma a térdemmel, de azért óvatosnak kell lenni.
Nem lesz könnyű dolgom, de úgy érzem, vissza tudom verekedni magam a kezdőcsapatba. Annyiban lesz nehezebb a feladatom, hogy több nem orosz játékos is érkezett a Tomszkba, ezért valószínűleg csak az ő helyükre állhatok majd be. Eddig nem sok külföldi volt a csapatban, így erre nem kellett figyelni, de ebben az évben már másként lesz…
Az előző évben sokat panaszkodtam, a klubom anyagi helyzete sem volt rendben, ráadásul meg is sérültem… Most már minden rendben van a klub körül, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Rendeződtek az anyagi problémák, és jó kis közösség alakult ki. Bennem pedig óriási bizonyítási vágy dolgozik, és minél több lehetőséget szeretnék kapni az idén.
(Jó a közösség és a hangulat a Tom Tomszknál)
(A tolmácsommal, "Zsenyával" Moszkvában)
Természetesen nyomon követem a hazai történéseket: a válogatott oroszok elleni meccsét is láttam, valamint figyelem a Vasas szereplését. Korábbi csapatom helyzete sajnos nem túl megnyugtató, a Nyíregyháza elleni vereség miatt bosszús voltam. Nem is emlékszem, volt-e olyan korábban, hogy kettő nullás vezetésről kaptunk ki…
Sajnáltam, hogy a válogatott nem nyert Oroszország ellen, mert nem volt messze a győzelem. Úgy láttam, hogy azok futballoztak jól az ellenfélnél, akik játékban vannak, a többieken még érződött a meccshiány. Itt nem sokat beszéltem az orosz csapattársakról a meccsről, mivel a múlt héten a külföldiekkel találkoztam csak, őket pedig nem érdekelte a magyar–orosz mérkőzés… A közvélemény pedig szerintem kicsit csalódott a focicsapatban a szlovénok elleni vereség miatt, így most nincs akkora láz a válogatott kapcsán.
Hosszú szünet után jelentkezem ismét bejegyzéssel, hiszen sérülésem miatt több hónapig nem futballozhattam. Januártól viszont ismét csapatommal, a Tom Tomszkkal készülök és egy sokkal jobb évben reménykedem, mint a tavalyi volt. Persze, nem lesz nehéz túlszárnyalni, hiszen az előző év katasztrofális volt számomra.
Jelenleg Törökországban edzőtáborozik a csapatom, én is együtt tréningezem a többiekkel, de a felkészülési meccseken még nem játszhatok. Még óvatos vagyok, nem akarok kapkodni és szerencsére a klubnál is türelmesek velem. Tulajdonképpen van még időm, hiszen március közepén kezdődik csak a bajnokság, addigra kell százszázalékos állapotban lennem. Az se baj, ha nem az első fordulóban térek vissza, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjek.
A télen háromszor két hétre utazunk Antalyába edzőtáborozni, majd Szocsi lesz az utolsó, edzőtábort jelentő állomás a bajnoki rajt előtt. Jelenleg épp a második „turnus” tart, az első két hétben csak futóedzéseink jelentették a programot, az alapozásé volt a főszerep.
Napi két edzést tartanak nekünk az edzők, most már a labdás gyakorlatokon is részt vehetek, illetve az egymás közti játékba is beszállhattam, de csak óvatosan. Az orvosok folyamatosan figyelnek pulzusmerővel meg a műszereikkel, akkor is, amikor nincs edzés. Úgyhogy tényleg csak azzal kell foglalkoznom most, hogy rendbe jöjjek!
Sok időt hagytam ki, de hála az orvosoknak, Fazekas Dénesnek, Abkarovits Gézának és Sinkó Judit gyógytornásznak, most már remekül érzem magam. Jó volt újra edzeni, mintha most kezdtem volna a futballt, annyira jó volt focizni a hosszú szünet után.
Talán egy rossz kitámasztásnál szenvedhettem sérülést, majd fokozatosan terheltem, s a vége belső porcleválás és keresztszalag-szakadás lett a térdemben.
Pontosan még nem tudom, mi vár rám – sok függ a rehabilitációtól, de ha minden jól megy, három hónap múlva újra edzésbe állhatok és januártól megkezdhetem a felkészülést a csapattal.
Persze egyelőre még annak is örülök, hogy már nem zsibbad a lábam és hamarosan ráállhatok...
Tartom a kapcsolatot a Tom Tomszk orvosaival, tudnak a problémáról Oroszországban is. Úgy tervezem, hogy november környékén kiutazom és az idényből hátralévő két meccset megnézem. Márciusban pedig már én is pályára szeretnék lépni a csapatban.
Természetesen nyomon követtem a magyar foci eseményeit, és nagyon örültem a Debrecen sikerének. Én a Levszki ellen 2–0-s állásnál már hátradőltem, mert éreztem, hogy nem lehet baj. Igazából nem forgott veszélyben a továbbjutás sorsa.
A válogatottnak is nagyon szurkoltam a svédek ellen, és bízom benne, Huszti Szabiék lesznek annyira vagányak, hogy túlteszik magukat azon az „undorító" gólon, amelyet Zlatan Ibrahimovic szerzett ellenünk. Ha vagányul játszunk a portugálok ellen, akkor szerintem megverhetjük őket.
Úgy gondolom, hogy nem véletlenül szerepel ennyi játékosunk külföldön. Ha ott megállják a helyüket, akkor nem lehetnek annyira rossz labdarúgók, és biztos vagyok benne, hogy a válogatottban is képesek kiváló teljesítménnyel kirukkolni. Talán pont Cristiano Ronaldóék ellen...
Mindenesetre én nagyon szurkolok!
Néhány hónapot biztosan ki kell hagynom, ha nehezen gyógyulok, akkor januárban, az edzőtáborban csatlakozom a többiekhez. Sikerülhetett volna jobban is az első külföldi szezonom, de azért nem vagyok elégedetlen, mert amikor szerepet kaptam, nem vallottam szégyent.
Egyébként nem vagyok sérülékeny típus, ez a pályafutásom során a legnagyobb sérülésem, ami nem feltétlenül jött jókor. Újra játéklehetőséget kaptam, ám a CSZKA Moszkva elleni találkozón éreztem, hogy valami nincs rendben. Valószínűleg tettem egy rossz mozdulatot, és abból lett a baj.
Egyébként összességében jól éreztem magam külföldön, még ha kissé peches is lett a szezonom. A visszatérésem után bízom a jobb folytatásban.
Egyébként szeretnék gratulálni egykori csapatomnak, a Vasasnak a Paks elleni győzelemhez! Az Újpestből érkezett játékosok, Remili Mohamed és Végh Zoltán sokat segített a csapaton. Amint jobban leszek, kilátogatok Angyalföldre és szurkolok Mészöly Gézáknak a minél jobb szereplésért!
Sajnos a térdem továbbra is rakoncátlankodik, emiatt a héten több orvosi vizsgálaton is részt kell vennem. Ezeknek az eredményeit később tudom meg, de bízom benne, hogy nem nagy a baj. Számomra rendkívül fontos mérkőzés lesz a hétvégén, amelyen feltétlenül pályára szeretnék lépni. A reményeim szerint Huszti Szabolccsal felálló Zenit lesz az ellenfelünk, és bízom benne, hogy sikerül jó eredményt elérnünk. A találkozó esélyesei nem mi vagyunk, de miért ne sikerülhetne meglepetést szerezni?
Az egyik védekező középpályásunk besárgult a CSZKA ellen és nem játszhat a következő fordulóban, így némi átszervezéssel helyet kaphatnék a kezdőben, ha teljesen egészséges lennék. Azon leszek, hogy meggyógyuljak és tudjak edzeni a héten, mert nagyon szeretnék futballozni Husztiék ellen.
Jó lenne ezúttal is egy bravúr, de később még fontosabb meccsek jönnek. A közvetlen riválisok ellen játszunk, és hogy ne legyen gond a bent maradással, hozni kell ezeket a párharcokat.
Egyébként egyre jobban meg az orosz nyelv, a csapattársakkal már csak így kommunikálok, ami persze sokszor derültséget okoz, mert azért vannak még hibák a beszédemben…
A héten nagyon szurkolok majd a Debrecennek, örömteli, hogy idegenben nyerni tudott Észtországban. Azt viszont sajnálom, hogy a Haladásnak és az Újpestnek nem sikerült a bravúr. A Honvéd nehéz ellenfelet kapott, de azért reménykedem, hogy otthon sikerül meglepni a Fenerbahcét – igaz, nem könnyíti meg egykori csapatom helyzetét, hogy zárt kapuk mögött lesz a mérkőzés.
Nagyon remélem, hogy teljesítik az ígéreteket, mert eddig pénzügyileg semmi hasznom nem volt ideszerződésemből. Nem reménykedtem horribilis összegekben. Az átigazolásommal a klubom jól járt, és úgy tűnt, azért én is többet keresek majd, továbbá szakmailag is előrelépek. Arra persze nem számítottam, hogy hónapokig nem kapok fizetést, és rosszabb lesz a helyzetem, mint otthon…
Az egyik legeredményesebb csatárunk, Szergej Kornyilenko is átigazolt a Zenithez, ennek persze a szakvezetés nem örült, de én megértem döntését… Huszti Szabolcs csapata (egyébként ezúton is gratulálok Szabi góljához, valamint Gaál Miki visszatéréséhez!) más perspektíva, mint a Tomszk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az idei évet ugyan garantálni tudják, de a jövőre vonatkozólag nem sokat tudunk.
Jó hír a csapattal kapcsolatban, hogy végre nyertünk, 4–0-s győzelmet arattunk a sereghajtó Himki ellen. Nem képviselt túl nagy erőt az ellenfél, az eredmény teljesen reális, talán még több gólt is szerezhettünk volna. Szépséghibája a dolognak, hogy nem játszottam a találkozón… Úgy érzem, elveszítettem az edzőm bizalmát. Betegségem óta nem számít rám úgy, mint korábban, pedig nagyon küzdök érte, hogy a kezdőcsapatban legyek.
A hétközi kupameccsen hetven percet játszottam a Vlagyikavkaz ellen, viszont kikaptunk, ráadásul a térdem is rakoncátlankodik. Remélem, nem lesz szükség nagyobb beavatkozásra.
A vlagyikavkazi utazás egyébként izgalmas volt, a hotelból nemigen mertünk kimozdulni, nem volt túl bizalomgerjesztő a környék. Ha belegondolok, hogy még egy csecsenföldi túra is vár ránk…
A hangulat viszont fantasztikus volt, és a stadionra sem lehetett panasz! Úgy érzem, mindenütt szeretik a focit Oroszországban, Tomszkban is 10-11 ezer ember jön ki a meccsekre, még ha nem is megy jól a csapatnak. Talán ennek is köszönhető, hogy megmentik a klubomat. A környéken nincs más első osztályú focicsapat, a közeli városokból is rengetegen jönnek, sokkal nagyobb az érdeklődés, mint a sokadik moszkvai csapatoknál. A Lokomotiv stadionjában is voltak tízezren, de a hatalmas arénában elvesztek az emberek, és más volt a hangulat is.
Legközelebb a Rosztov lesz az ellenfél, amely két ponttal áll előttünk a tabellán. Éppen az ilyen meccseket kell hoznunk, és akkor meglehet a bentmaradás – ha már biztosítják a hátteret, az a minimum, hogy ezt a célt teljesítsük…
Továbbra sincs fizetés – még az a szerencse, hogy a családnak hagytam elég pénzt otthon, így nincs gondjuk. Én viszont egy üveg kólát sem tudok megvenni…
Jelenleg az FK Moszkva stadionjában edzőtáborozunk. Normális helyen készülünk, ezzel nincs baj, de így nehéz a futballra koncentrálni. Mindenki teszi a dolgát, játsszuk az edzőmeccseket, ám nehezíti a helyzetünket, hogy közben arról beszélnek a sajtóban, mekkora adósságot halmozott fel a klubunk és hogy bizonytalan a jövő.
Vasárnap már bajnokit játszunk, és úgy érzem, nem leszek a kezdőben. Nem jött jókor az a bizonyos betegség, amelyről írtam korábban, azóta mintha nem számolna velem az edző. Ráadásul balszerencsés is voltam, ugyanis amelyik meccsen becserélt, azon kikaptunk, csakúgy mint azon, amelyet végigjátszottam.
Az edzőtáborban mindent megtettem, igyekeztem újra bizonyítani, hogy helyem van a kezdőcsapatban. Továbbra is gőzerővel azon leszek, hogy számításba vegyen az edzőm. Igaz, azt még nem tudjuk, végigjátsszuk-e egyáltalán az idényt…
Köszönöm szépen a hozzászólóknak a biztatást, jólesik mind a Honvéd-, mind a Vasas-szurkolók támogatása.
Sziasztok!
Felemásan teltek az utóbbi napok: az ígért határidőig nem érkezett megoldás az égető pénzügyi problémákra, ami aggodalomra adhat okot, szakmailag azonban hasznosnak vélem az edzőtáborban töltött időszakot. Már a második felkészülési mérkőzésünkön is túl vagyunk itt Németországban, és eddig hibátlan a teljesítményünk. Szóval kettőből kettő, de még mindig nem az igazi. Előbb egy alsóbb osztályú együttessel játszottunk, és nyertünk is 4–0-ra, majd a hazai Wuppertal következett, amelyet 2–0-ra intéztük el. Tudjuk azonban mi is, hogy ez nem elég, hiszen azért nem világverő csapatokkal mérkőztünk.
Az első meccsen kaptam egy rúgást a vádlimra, ami miatt folyamatosan kezelnek az orvosok és a masszőrök. Pihentetnem kell a lábamat, főleg mert a találkozót követő edzésen ismét ugyanott talált el az egyik védőnk. Ma kaptunk egy szabadnapot; néhány csapattársam bement a városba, mi pedig páran a szállodában maradtunk – én elsősorban a sérülésemet kúrálandó. A második mérkőzésen éppen emiatt nem is játszhattam, de remélem, a szombati, Fortuna Düsseldorf elleni találkozóra ismét hadra fogható leszek. A szakvezetők szándékosan úgy építették fel a programot, hogy egyre erősebb ellenfelekkel csapjunk össze, úgyhogy a „legfontosabb” feladatra már mindenképpen szeretnék én is újra készen állni.
Szóval még mindig várjuk a csodát! Hallottuk, és az újságokban is olvasni, hogy már az orosz sportminiszter is foglalkozik az ügyünkkel. Nem létezik, hogy a természeti kincsekben gazdag Szibériában nem áll a csapat mellé egy tehetős vállalkozó, vagy egy olyan mecénás, aki nyugalmat biztosítana az együttes körül. Nekem 2011-ig van szerződésem, tehát egyelőre csak reménykedni tudok.
Mint ahogy abban is, hogy korábbi klubomnál, a Vasasnál is rendeződnek a dolgok. Ahogy tudom, már a célegyenesben jár a tárgyalássorozat az új befektetővel – gondolom, mindenki messiásként várja már az urat és a bejelentést. A tervek szerint új stadion és igazi sztárcsapat van készülőben. Hát mindenesetre én szurkolok nekik! A külföldi példa azt mutatja, és a tapasztalatom szerint is az vezethet sikerre, ha nyugalom veszi körül a gárdát. Akkor a játékosok is jobban teljesítenek és az eredmény is okkal elvárható. De addig…
Sziasztok!
Közelebb vagyok hozzátok, mint gondolnátok! A csapattal ugyanis hétfőn megérkeztem Wuppertalba. Ez a Düsseldorftól 35 kilométerre fekvő német városka ad otthont nyári edzőtáborozásunknak, és mivel a tervek szerint július 7-ig maradunk, a következő blogbejegyzéseimet is innen írom nektek.
Hogy a kellemetlen hírekkel kezdjem (tudom, hogy sokakat érdekel, legyünk is túl rajta minél hamarabb): fizetés sajnos továbbra sincs. A vezetők annyiban korrektek, hogy nem hitegetnek bennünket, de biztosítottak arról, hogy a háttérben dolgoznak a probléma megoldásán. A legfrissebb információ egyébként, hogy június 25-én sok mindenre fény derül. Nos, elhihetitek, kíváncsian várjuk. Az is felvetődött bennünk, játékosokban, hogy jobb lett volna az edzőtáborra fordított pénzből rendezni a tartozásokat, de tudjuk, hogy ez nem így megy. Éppen ezért legalább annak örülünk a többiekkel, hogy itt nem kell semmire sem költenünk. Teljes ellátást kapunk, és csak a felkészülésre kell koncentrálnunk. A napi háromszori étkezés között két kemény edzés szerepel a programban, tehát az edzőtáborok szokásos hangulatában telnek napjaim. A család otthon, én meg próbálom függetleníteni magam a körülményektől.
Az oroszok a pénzügyi gondoktól függetlenül szeretnek Európába járni a felkészülés idejére. Több csapat is a térségben készül a bajnokság folytatására. Gaál Mikiék például Ausztriában, és a hírek szerint a Győrrel is összemérik erejüket. Szó volt arról, hogy mi Magyarországon végezzük el a tervezett munkát, kérték is a közbenjárásomat, de sajnos, úgy tudom, pénzügyi okok miatt végül meghiúsult az utazás. Hiába kértem ajánlatot a Siófoktól, elöljáróink szerint drága lett volna.
Mindenesetre én örültem volna, ha hazajöhetek, az időjárás miatt azonban így jártunk jobban. Hallom, hogy otthon folyamatosan szakad az eső, itt viszont verőfényes napsütés van. Éppen ideális labdarúgóidőnek tekinthető, mert a hőmérséklet állandóan 25 fok körül van. A szállodára sem lehet egy rossz szavunk sem, remek pálya áll a rendelkezésünkre, különbusz szállít edzésre, szóval a körülményeket tekintve minden OK. Három edzőmeccset kötöttek le a felkészülés idejére: játszunk a helyi Wuppertallal, a másodosztályú Düsseldorffal és egy harmadik, egyelőre meg nem nevezett csapattal - unatkozni biztosan nem fogunk. Pont azt beszélgettük a srácokkal, hogy jó lenne, ha a bajnokság második körére már rendezett háttérrel készülhetnénk, máskülönben öngyilkosság lenne az egész. Rajtunk nem múlik, mi biztosan mindent megteszünk...
Biztos nem örül ennek Gaál Miki, de nagyon szeretnénk győzni csapata ellen. Tényleg minden lehetőség adva van itt klubnál, mindent megtesznek, hogy csak a labdarúgásra koncentráljunk, de az eredmények nem a legjobbak… Kellene már egy győzelem, és jót tenne a csapatnak, ha a szünetre egy szép siker után mennénk.
Sajnálom, hogy Miki nem játszhat. Úgy tudom, sérülése miatt nem utazik el a csapattal, pedig vártam a vele való találkozást.
Mivel kánikula van, elég késő délután edzünk. Szokatlan időpontban, este 6-kor kezdődik a tréning és egy minutummal sem tart tovább 90 percnél. Ebben nagyon precízek ennél a klubnál.
Úgy vettem észre, hogy az itteniek szeretnek sokáig pihenni. Bár Szibériában vagyunk, ezért furcsán hangzik, de kicsit délies mentalitásúak az emberek. Nem idegeskednek sokat, végtelenül nyugodtak. Könnyen veszik az életet.
Nekem kicsit furcsa, hogy ennyire későn edzünk, mert világéletemben délelőtt tréningeztem, és a délutánom meg az estém volt szabad. Persze annyira nem bánom, hogy nem a tűző napsütésben, 30 fokban készülünk.
A város lakói kimenekülnek a szabadba, élvezik a jó időt. A lányok topban és szoknyában szaladgálnak, sokan mennek a tópartra henyélni, meg a parkba piknikezni. Láthatóan kihasználják a jó időt, mert azért errefelé rövid ideig van nyár.
Jómagam egyelőre a családdal még nem merek nagyon fürdőzni menni, mert kicsi még a lányom, de rengeteget sétálunk, és sokat vagyunk a jó levegőn. Mindig másfelé sétálunk, de elég hamar bejártunk Tomszkot, persze ez nem olyan nagy város, mint Moszkva, de én ezt egyáltalán nem bánom. Egy család számára épp ideális ez a hely.
A hétvégén amennyire csak tudtam, figyelemmel követtem a világbajnoki selejtezőket. Kár, hogy a portugálok az utolsó pillanatban megszerezték a győzelmet az albánok ellen, mert a döntetlennel még messzebb kerültek volna tőlünk. Így is jó pozícióból várjuk az őszi folytatást, saját kezünkben a sorsunk. Ha rám is számítanának, mindet megtennék a minél jobb szereplésért, de erre addig nem is számítok, míg nem bizonyítok Tomszkban.
Mindenesetre innen is izgulok a magyar csapat sikeréért, és nagyon szurkolok nekik. Ráférne a magyar labdarúgásra egy nagy siker és részvétel egy nagy világversenyen.
Jó volt újra játszani, a hangulat is remek volt, a vereség ellenére is megtapsoltak minket a szurkolóink. Szeretik a focit és a csapatot, még akkor is, ha kikap. Örültem annak, hogy ezúttal végig a pályán voltam, csak amiatt bosszankodtam, hogy 2–0-nál volt egy helyzetem, amit nem használtam ki. Kicsit kisodródtam, de talán külsővel jobb lövés lehetett volna. A feleségem és a kislányom is végig ott volt a lelátón, szerencsére most nem esett az eső. Nem kellett hazaszaladniuk, mint múltkor.
Most van egy kis szünetünk a válogatott mérkőzések miatt, de a bajnokság itt sok más országgal ellentétben folytatódik. Június 14-én a Perm jön hozzánk, reményeim szerint a kezdőcsapatban ott lesz Gaál Miklós is. Tartom a kapcsolatot Mikivel, sokat beszélünk telefonon. Bízom benne, hogy legközelebb a pályán találkozunk.
A szintén Oroszországban légióskodó Huszti Szabolcs most a válogatott edzőtáborában van. Nekem is az a célom, hogy legalább a bő keretnél számoljanak velem. Több esély lesz, ha folyamatosan játszom, amivel úgy érzem, nem is lesz gond. Mint mindig, rosszkor jött a betegség, de most már újra számolnak velem.
A négy napos szünet alatt végig a családdal voltam. Igazi nyugodt családi légkörben élünk itt, aminek nagyon örülök. Ők is jól érzik magukat Tomszkban, ami rendkívül fontos számomra. A pihenő napokon, amikor csak lehetett sétáltunk a feleségemmel és a babával. Egy szintén itt maradt csapattársammal pedig edzeni is lementünk. Gyorsan eltelt a szabadság, egyébként mióta itt van a család, sokkal gyorsabban megy az idő.
Természetesen amennyire tudom, követem az otthoni fejleményeket. Korábbi csapataim teljesítményét kiemelten figyelem, a Magyar Kupa döntőjében éppen két olyan csapat szerepelt, amelyben játszottam. Ezúton is gratulálok a Honvéd győzelméhez, amely igaz kupacsapat lett. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett: örültem a kispesti sikernek, de sajnáltam a Győrt…
Sajnálom, hogy a Vasasnál nehéz a helyzet, olvastam Németh Gabi nyilatkozatát és azt is, hogy sokan távoznak. Reméltem, hogy a csapat versenyben lesz a végén a dobogóért, talán így a bajnokság is izgalmasabb lett volna. Az első két hely sorsa hamar eldőlt, én azt gondoltam, hogy a Debrecen és az Újpest küzdelme csak az utolsó fordulóban dől el, de a Loki remekül hajrázik, az Újpest pedig ismét elfáradt a végére. Úgy érzem, jövőre érdekesebb lesz a bajnokság, már csak a Fradi feljutása miatt is...
A Bajnokok Ligája döntőjét ezúttal felvételről néztem meg, mert itteni idő szerint háromnegyed kettőkor kezdődött… Nagyon meglepődtem a Mancehester United játékán, olyan volt, mintha nem is BL-döntőt játszanának. Előzetesen azt gondoltam, nagyobb lesz a küzdelem a mérkőzésen.
A Barcelona kimagaslott a mezőnyből minden téren. A sok sztár egy célért küzdött és csapatként funkcionált, ami nyilván Joseph Guardiolának is köszönhető volt. A korábbi edzőknél jobban tudta kezelni a játékosokat, akik felnéztek rá, hiszen egy igazi Barca-ikonról van szó. Valószínűleg másképp közelítette meg a játékosokat, és ez használt.
Néhány perc erejéig a pályán voltam a Szpartak Moszkva elleni 1–1-es döntetlen alkalmával. Természetesen nem egyik napról a másikra térek vissza. A betegségem után most már utolértem magam, jó erőben vagyok.
Nincs rossz érzésem amiatt, hogy taktikai jellegű csere voltam, mert nagyon együtt volt a csapat. Remekül játszottunk, és jó eredménynek számít a döntetlen a Szpartak Moszkva ellen. A hétvégén az utolsó előtti helyen álló Szaturnhoz utazunk Moszkvába, és remélem, ezúttal már több szerepet kapok.
A család is kilátogatott a vasárnapi mérkőzésre, azonban a pályán már nem láttak, mert iszonyatos zivatar kezdődött, ezért hazasiettek. Azért jó érzés volt számomra, hogy láttam a kislányomat, az öt hónapos Franciskát.
Egyébként nemsokára hazautazunk, ugyanis a válogatott mérkőzések miatt május 30. után csak június 14-én lépünk pályára. Túl sokat nem leszünk Magyarországon, mindössze négy napot tudunk itthon tölteni.
A betegségem után most már teljes értékű munkát végzek, a keretben benne voltam, ám nem kaptam szerepet az első csapatban. A második együttesben az első 45 percben játszottam, akkor még 0–0 volt, a vége 3–0-s vereség lett.
A Kazanynak remek csapata van, ezt eddig is tudtam. Nem véletlenül vezetik a bajnokságot, saját szememmel is meggyőződhettem, hogy milyen nagyszerű körülmények között készülhetnek Tatárföldön. A vereséget nem számítva amúgy tetszett a város, a stadionjuk is fantasztikus.
A héten azért dolgozom, hogy visszakerüljek a kezdőcsapatba. Nyilván külföldiként sokkal többet kell tennem, nem ugyanaz a helyzet, mint otthon, itt jobban kell produkálnom. Egyelőre még nem tudom, milyen szerepet szán nekem az edzőm, de én igyekszem meggyőzni arról, hogy a kezdőcsapatban a helyem vasárnap.
Amiért nem tudok kiborulni semmin, az azért van, mert most már itt van velem a kis családom. A feleségem, Barbi, valamint a lányom, Franciska a múlt héten megérkezett Tomszkba egy izgalmas utazás után.
Nem is tudom, Barbara hogyan oldotta meg az átszállást. Biztos volt nála varázspálca vagy ilyesmi. A hasán volt a baba, a hátán egy pelenkázótáska, a kezében pedig két bőrönd…
Remélem, utoljára fordult elő, hogy egyedül utaztak ilyen messzire. Szerettem volna, ha együtt jövünk, de sajnos erre nem volt mód.
Le a kalappal a családom előtt is, valamint az itteniek hozzáállása előtt is. Amint kinyitom a számat, teljesítik a kérésem. Amikor Barbiék megérkeztek, küldtek egy kisbuszt sofőrrel, és jött a tolmács is segíteni.
Sajnos csak ezen a héten kezdtem el az edzéseket, két teljes hetet ki kellett hagynom, mert kétfélé vírust is találtak a szervezetemben, ami megtámadta a pajzsmirigyemet.
Igazából az adott ijedtségre okot, hogy négy napig lázam volt, és nem akart lemenni. Le a kalappal az orvosok előtt, mert nagyon alaposan megvizsgáltak, komolyan vették a betegséget. Azt gondolom, hogy ez a jobbik eset, inkább kicsit túlbuzgók legyenek, mint olyanok, akik nem törődnek a játékossal. Rengeteg vért vettek tőlem, sok vizsgálat volt, de legalább vizsgáltak.
Csak akkor kezdtem el az edzéseket, amikor már biztossá vált, hogy nem lehet semmi bajom. Így három bajnokit és egy kupameccset hagytam ki. Most már újra edzésben vagyok, és remélem, sikerül végre az áhított gólt megszereznem, amellyel fel tudom hívni magamra a figyelmet.
Mint már írtam, beköltöztem az albérletbe, az elmúlt két hétben csak azzal törődtem, hogy még otthonosabbá tegyem. Szerdától már a feleségem és a gyermekem is velem van végre.
Tanulok továbbra is oroszul, bár van még hova fejlődni, úgy érzem, egyre jobban megy a nyelv. Most már azért több mindent megértek, ha beszélnek hozzám. Lehet, furcsán hangzik, de tetszik nekem ez a nyelv…
Egyébként sikerült magyar vonatkozást találnom Tomszkban! Mint megtudtam, Kun Béla dezertőrökből szervezett illegális alakulatot itt. A városban található Ulica Bela Kun, azaz Kun Béla utca, valamint Münnich Ferencről is neveztek el közterületet.
Más magyar kötődést egyelőre nem találtam, talán egy-két ember dolgozóként megfordult már itt – mint azt az egyik kommentelő is írta korábban –, de más nincs.
A betegség miatt nem is utaztam Moszkvába a többiekkel. Így nem játszom sem a szerdai kupameccsen, sem a hétvégi bajnokin az FK Moszkva ellen. Csak a tolmácsommal maradtam itt, Tomszkban, ő mindenhova elkísér és segít.
Egyébként beköltöztem a lakásba, amely tényleg minden igényt kielégít, ideális lesz a családom számára. Egyébként biztossá vált, hogy május 6-án érkezik a feleségem és a gyermekem, úgyhogy nem leszek tovább egyedül.
Jó lesz itt lakni, közel van a stadionhoz, a gyógyszertárhoz, és egy bolt is van mellettünk, úgyhogy semmiben sem lesz hiány.
Bízom abban, hogy a jövő héten már bekapcsolódom a munkába. Addig is, amikor többet tudok a betegségemről, és egy kicsit jobban leszek, hosszabb írással jelentkezem.
Egyébként a Kubany Krasznodar elleni nem volt könnyű meccs, gyakorlatilag végigbirkóztuk a találkozót. Volt néhány helyzet mindkét oldalon, a döntetlen reális eredmény a játék képe alapján.
Nekem is volt egy nagy helyzetem: egy alkalommal a kapus ütötte ki a fejesemet, éppen a csatárunk elé… Ő azonban két méterről nem tudott a hálóba találni. Talán ez volt a legnagyobb ziccer a találkozón.
Úgy érzem, hogy elégedettek a helyiek a szezonkezdettől, nagyon szeretik itt a focit, és mivel Tomszk kisváros, mindenki felismer minket, sokszor állítanak meg egy közös fotózásra. Négy pontunk van eddig, mivel legyőztük a CSZKA Moszkvát, most pedig egy hozzánk hasonló képességű csapattal játszottunk döntetlent – idegenben! Persze van még javítanivaló, de erre a következő fordulókban jó lehetőség kínálkozik, most szombaton például itthon játszunk, aztán két moszkvai mérkőzés jön, előbb a kupában, majd a bajnokságban játszunk az FK Moszkva ellen.
Néztem a tévében a Zenit–Amkar Perm meccset. Igazából az eredmény nem érdekelt annyira, inkább azért szurkoltam, hogy pályára lépjen Huszti Szabolcs vagy Gaál Miklós. Sajnos, egyikük sem játszott… Azért nagyon drukkolok, hogy beverekedjék magukat a kezdőcsapatba!
Szintén szurkolok a Vasasnak innen, de sajnos nem sok mindent tudok tenni a csapatért… Szomorúan hallottam a hétvégi 3–0-s paksi vereségről. Igyekszem követni az eseményeket, az osztályzatokat figyelem, ki hogyan játszott. Sajnálom, hogy nem tudok segíteni korábbi csapatomon, csak szorítani tudok innen értük…
Egyre többet utazom Oroszországban, és szinte mindenhol kellemes csalódást ér. Krasznodar is teljesen tiszta, európai város. Bevallom, én is sokkal rosszabbra számítottam, ám mindenütt jó értelemben vett meglepetés ért.
A hozzászólók is faggattak arról, nem játszanék-e szívesebben a Bundesligában? Érdekes kérdés, ugyanis korábban az volt az álmom, hogy német csapatba igazoljak. Persze még nem mondtam le róla, hiszen azzal nem hiúsult meg semmi, hogy Tomszkba igazoltam.
Úgy gondolom, hogy a Premjer-Ligából jobban ki lehet tűnni, és az is pozitívum lehet, ha látják, hogy szerepeltem egy orosz élvonalbeli csapatban.
Oroszországban jól érzem magam, itt akarok bizonyítani, erősödni, majd a későbbiekben egy még jobb együttesbe igazolni!
Csaknem telt ház fogadta csapatunkat, és nagyon érezni lehet, hogy szeretik a focit a városban. Akárhányszor átjutottunk a felezővonalon, óriási buzdítás kezdődött. Az első félidőben még pariban voltunk, a másodikra azonban fölénk kerekedett a Zenit. Talán ha kihasználjuk az első játékrészben a szél támogatását, és szerzünk egy gólt, több esélyünk lett volna.
Huszti Szabolcs sajnos nem lépett pályára, amit nagyon sajnáltam. A mérkőzés után mezt cseréltünk, beszélgettünk néhány szót. Furcsa volt magyar szavakat hallani élőben, mert egy ideje már csak angol és orosz beszéd vesz körül.
István nevű hozzászóló kérdezte, mit gondolok, megérte-e Husztinak, hogy eljött a Hannovertől, ahol megbecsülték, míg most a Zenitben kispados. Azt gondolom, feltétlenül megérte, hiszen a Zenit jobb csapat a Hannovernél. Lehet, hogy Németországnak nagyobb az ázsiója, de Huszti klubcseréjét helyesnek tartom. Úgy látom, bőven befér majd Szabolcs a Zenitbe, ismerve mentálisát, nemsokára kiharcolja helyét a kezdőcsapatban.
A Tomszk stadionja teljesen úgy néz ki, mint a diósgyőri. A játéktéren most cserélték a füvet, emiatt még elég egyenetlen a talaj. Gyakorlatilag nem tudtunk passzolni, három átadás után elveszítjük a labdát… Próbálkoztam távoli lövésekkel, volt egy szabadrúgásom, az veszélyes volt, de a gól sajnos továbbra sem jön össze…
Könyörtelenül ki kellene használnom minden helyzetet, alig van ugyanis lehetőség a gólszerzésre. Talán ez a legnagyobb a különbség az otthoni és az orosz meccsek között. Itt egész egyszerűen nem lehet hibázni!
Nagyon szeretnék már gólt szerezni, s azzal talán fel tudom hívni magamra a figyelmet. Remélem, jó teljesítmény és gólok után Erwin Koeman szövetségi kapitány is számolna velem. Az lenne a célom, hogy legalább a keretbe beférjek, de tudom, ezért még sokat kell tennem.
Jó volt hallani, hogy nyert a csapat Albánia és Málta ellen, annak pedig még jobban örültem, hogy 36 ezer néző volt a Puskás Ferenc Stadionban. Nagyon jót tenne az ország hangulatának, ha a magyar labdarúgó-válogatott végre részt venne egy világversenyen
Egyébként abszolút elégedett vagyok az itteni körülményekkel, mindent megkapok, ami kell. Jelenleg Tomszktól kb. 25 km-re vagyok egy úgynevezett bázison. Csak taxival tudunk közlekedni, esetleg a városba menni, mivel egyikünknek sincs autója az itt lakók közül.
Tényleg mindenem megvan, már csak a kis családomnak kéne velem lennie. Amint a kicsi is megkapja az útlevelet, ideköltöznek, persze nem a bázisra, hanem keresünk egy lakást. Úgy tervezem, hogy eléjük megyek majd Moszkvába, amikor ott játszunk, mert azért egy babával a kicsi feleségemnek nem lenne könnyű dolga a fővárosból idejutni…
Nem is gondoltam volna, de tényleg minden megvan ebben a városban, ráadásul az időjárás is megfelelő: egész héten tavaszias idő volt, nappal olyan 10 fok körül van a hőmérséklet. Ez egyébként nem túl megszokott itt, csodálkoznak is a helyiek.
Elkezdtem tanulni az oroszt, de még nagyon az elején vagyok. Van egy tolmácsom, akin keresztül és akivel angolul tudok kommunikálni, de szeretnék oroszul is beszélgetni. Jelenleg túl sok minden nem történik velem, szabadidőmben DVD-filmeket nézek, ezeket a feleségem válogatta össze nekem.
Feleségemmel nagy filmrajongók voltunk, itt is szerettem volna menni, mert csupa jót hallottam az itteni moziról. A probléma csak az, hogy minden film orosz szinkronnal megy, így egy kukkot sem értek belőle. Otthon azért sok film megy felirattal és angol nyelven, így a külföldiek is be tudnák ülni egy-egy filmre. A tévét sem mindig tudom nézni, mert gyakran hangalámondást használnak, mint régen Magyarországon a különböző kétes eredetű videofilmeknél. Valamennyi szereplőt ugyanaz a hang szinkronizálja, ugyanolyan hangsúllyal – ráadásul oroszul. Így aztán nem érthető sem az angol, sem az orosz szöveg…
